2012. április 4., szerda

NA !

Történt valami, konkrétan jelentkeztem Bélabácsiék stakelési felhívására és felvettek, úgyhogy mostantól kezdve igen komolyan elő van írva hogy mit, mennyit, hol és hogyan kell játszanom egy év leforgása alatt !

180 fős turbo sit & go-król van szó, szóval az a műfaj amivel életemben nem foglalkoztam :) úgyhogy itt volt már az ideje ! :)
Havi 2000 darabot kell lejátszanom ebből a műfajból, ami elég kemény, de ilyen háttérrel és végtelen bankrollal :) nem okozhat gondot!


Itt a blogban most már stratégiáról írni illetve elemezni nem fogok, eredményeket nem teszek közzé (esetleg néha szép grafikonokat számok nélkül), mert úgy érzem nem éri meg. Régebben azt mondtam hogy a blogot magamnak írom, de mint számomra is kiderült ez kamu :) azoknak írtam akik olvassák, és ha ezzel csak annyit érek el hogy jópárszor bestackelnek meg megnyerik a sit&got amiatt mert ők a világon mindent tudnak rólam a blogomból olvasottak alapján, én meg semmit, de egy szót nem képesek hozzászólni vagy nyavajogni hogy miért tettem elérhetetlenné akkor nincs értelme vacakolni vele. Na lényeg a lényeg hogy az összes gyökér aki valaha beszólt itt menjen a jó kurva anyjába, illetve aki bestackelt mert readje volt rólam a blogom által, de annyit nem volt képes megmondani hogy olvasta-e vagy hogy kicsoda ő az szintén menjen az anyjába és még szégyellje is magát és vegye elő a legcsúnyább szavakat amiket ismer és vegye magára!

Akik meg anno feljelentkeztek az omaha blogomra azoknak meg köszönöm szépen, nagyon jól esett egytől-egyig ! :) Az ilyenek miatt éri meg, viszont amint látjátok a mérleg lebillent.

Lényeg hogy eddig is csak akkor írtam mikor volt kedvem, ez most sem lesz másképp :D viszont régebben azért törekedtem arra hogy jókat írjak vagy olyanokat amik az életem szempontjából fontos dolgok voltak, vagy akár csak másokat szórakoztattak, ez most már nem így lesz, mert nem éri meg. Írok amit írok és leszarom hogy az jó legyen, aki olvassa olvassa, aki nem nem. Egyébként mindig az volt az álláspontom hogy mások blogjait olvasni baromság :D éld inkább a saját életed ! Szakmai blog persze egész más tészta.


- Megeseredtem ? Igen.

- Miért ? Az hosszú. Naaaaaaagggggyyyon hosszú. A pókernek is szerepe van benne, de kurvára elenyésző.

- Meddig leszek még egészen biztosan ilyen pöcs ? Bal oldalt láthatod a kis dobozban :D

Aki akar, szurkoljon, és írja be kommentben és írok neki jókat :D, aki nem akar az meg húzzon melegebb égtájra és tegye meg azt a szívességet hogy nem is olvassa a blogomat. Röviden ennyi.

(Fura, de jól esett ! :D)

ui.: a legjobb barátaim meg tegyék meg nekem azt a szívességet (ha annak tartják magukat) hogy nem a blogomat olvassák hanem megkérdezik tőlem személyesen hogy mi újság (ha érdekli őket).

2012. február 22., szerda

My last 7 days

Na ez már nagyon kellett.
Ez lett belőle hogy megfogadtam egy jó NL400 playa 3 jó tanácsát: - AT alatt nem callolunk 3-betet - kicsit több 3-bet, kevesebb call preflop. Így lett a 27/20/6 -ból 27/23/9. - Jóval feszesebben nyitottam korai pozícióból, 34s-el és hasonló huncut lapokkal szinte nem is játszottam. Nyilván ehhez jön még egy óriási rush, de a grafikon (showdown + non-sd winning vonal) magáért beszél !

2012. január 21., szombat

Szótár :D

<------ Új menüpont baloldalt, ha valaki néha nem értené a postjaimban előforduló szakkifejezéseket (van akit csak még jobban összezavar :D)

2012. január 20., péntek

Ha tetszett a cikk...

... hívj meg egy sörre !

Mostantól a postjaimat lehet "lájkolni". Ezzel ösztönözhettek arra hogy írjak.
A dolog nem is a pénzről szól, mert ezzel nem lehet keresni, hanem tényleg inkább a motiváltságról.
Ha látom hogy több ember "hízeleg" akkor nyilván nagyobb késztetést érzek arra hogy írjak, akár többet, akár jobbat, akár arra hogy írjak egyáltalán :)
Ha úgy érzed sokat kaptál már ettől a blogtól, nyomj egyet a gombra baloldalt !

2012. január 16., hétfő

Válasz a tournament kérdésre

Itt megtaláljátok, a végén vannak okosabb gondolatok. Nem is olyan egyszerű kérdés !

http://forumserver.twoplustwo.com/87/high-stakes-mtt/how-big-edge-can-you-have-tournament-field-roi-vs-edge-question-1151593/index2.html

Néhány kérdés a gondolkodásról

Kell-e gondolkodnia mindenkinek az élet nagy kérdésein, illetve csak azok gondolkodnak-e akik valamit keresnek,
valamivel nincsenek megelégedve ? Tud nekem valaki mondani olyan nagy gondolkodót akinek a gondolkodása nagy hatással
volt az emberiségre és tök elégedett volt mind az életével, mind N-el (mindennel) ? Miért kellene olyannak gondolkodnia
a világ folyásán, akinek az ég világon minden anyagi, szellemi java rendben van?

Elképzelhető-e hogy manapság rengeteg olyan ember van mint az ókori nagy gondolkodók, csak egyszerűen sokkal nehezebb
nagy falfedezéseket (LOL, a falfedezés nem szándékos volt, de így hagyom) tenni, mind az információk gyorsabb áramlása, miatt, mind pedig amiatt mert az emberiség már hatalmas tudástárat halmozott fel ? (ha van egy új ötletem, csak beütöm a googlebe és kidobja hogy mások azt hogyan valósították meg…)

Van-e értelme manapság nagy dolgokon gondolkodni ? Van-e értelme az előző kérdésnek ?

2012. január 12., csütörtök

2011 grafikonban

HÁP-HÁP !

2011

Ennyit tudok hozzáfűzni: