2010. március 30., kedd
I am so "ridicolos" :)
Már a hand előtt is az voltam, utána már minden voltam, "ridiculos", "ridicalos" :D de többre nem nagyon futotta szegénynek :)
Ez olyan mint a hülyét pontos j-vel írni :)
2010. március 27., szombat
Tervek
válaszolva, de túl hosszú lett és sok minden van benne úgyhogy
inkább tervek lettek belőle. :-)
Hosszú távon pont az a célom amit leírtál, konkrétan
lakásvásárlás, ekkor ugye a magas kockázatú befektetések aránya
valószínű azért csökkenne, és onnantól egy kényelmes bankrollal
játszogatni/áttolni a nyereményeket mas befektetésekbe is, mert
ugye pókernél azért vannak tudás/ képességbeli korlátok,
konkrétan pl. hiába lenne nekem millió dolláros bankrollom, nem
ülnék be high stakesre játszani, ha egyszer az NL100-at sem bírom
megverni. Szal szerintem mindenki tudásához mérten van egy
optimális bankroll, aminél többet tök felesleges tartani, tehát az
ott keletkezett "felesleget" át lehet vinni más típusú, vagy akár
alacsonyabb kockázatú befektetésekbe, ízlés/ kockázatvállalási
kedv szerint. Nyilván ez mondjuk egy családos embernél teljesen más
mint nálam pillanatnyilag, szal most épp azon vagyok amit pont
leírtál a hozzászólásod második részében, konkrétan játszom
amennyit csak tudok :) mert nálam ez a "felesleg" még sajnos
egyáltalán nem jelent meg (pontosabban nem
sajnos, mert éppen azért nem jelent meg, mert látom a
továbblépési lehetőséget, így nem elég a pókertőke ami
mostvan, kell a nagyobb limitekhez).
Szal összefoglalva a terv hosszútávon a lakásvásárlás, egy
biztonságos póker bankroll legalább NL400-ra, plusz hosszútávú
befektetések az öregkorra, családra gondolva, emellett pedig
folyamatosan magas kockázatú, gyors lejáratú befektetésekbe
átvinni a "felesleget" amiről beszéltem, merthát most is élni
kell :-)
Ha ezt sikerülne elérni, akkor egy kényelmes eletszínvonal mellett,
nyugodtan tudnék játszani úgy hogy később szinte bármennyi időt
tudok a barátnőmre, később családomra fordítani.
Pont ilyen ember szeretnék lenni: hosszú távon solid, nyerő, a maga köreiben elismert játékos;sikeres befektető és jó ember, később jó apa, nem pedig egy gazdag kis surmó aki hirtelen nyert valami nagyot aztán azt hiszi övé a világ, de közben meg nincsenek IGAZ barátai. (Bár volt hogy velem is elszaladt kicsit a ló, de szerencsémre sosem annyira hogy emiatt megútált volna valaki.)
Sent from my iPhone
2010. március 26., péntek
Így épül fel a vagyonom
2010. március 25., csütörtök
Új szabály - multitabling
heads upot pedig MAX EGY asztalon !!
nem tudok koncentrálni többre, evvan. Próbáltam már számtalanszor, sose ment, kapkodok és nem gondolkodok. Nem tudom miért, de nem erőltetem soha többet. Az embernek ismernie kell a saját korlátait, el kell fogadni őket és alkalmazkodni hozzájuk. Ennyi.
Na így se nyertem még :D
http://www.pokerhand.org/?5301698
Néztem is nagyot hogy hogy a fenébe muckol, nincs is ettől rosszabb lap :D Volt. Egyetlen egy :D
2010. március 22., hétfő
I can beat NL100 heads up
Ez ilyen nagyképű postnak tűnik, de csak annyi baromira jól esik végre kijelenteni hogy egy adott téten tényleg olyan kényelmesen és biztonságban érzem magam hogy ki merem jelenteni hogy ezt megverem úgy ahogy van, regestül mindenestül.
Irány NL200 !! Múltkor már bepróbálkoztam, és kis tilt is lett belőle, de most óvatosabban csinálom és sikerülni fog !
2010. március 19., péntek
A KQ ereje avagy PokerStars NUTS
http://www.pokerhand.org/?5282995
Kicsit kezdtem kételkedni hogy kivételesen veszíteni fog, mikor megláttam a turnt, de nem hagyott cserben !!
KQ = PokerStars NUTS !! :D
2010. március 18., csütörtök
Hogyan "éljük túl" a downswingeket
Idézem:
"Hello! Év elején kezdtem el olvasgatni a blogod, kb 1 időbe avval, hogy elkezdtem keményen pokert tanulni 1 év leállás után. Nem tudok kitől segítséget/tanácsot kérni, ígyhát hozzád fordulok. Január végén be is fizettem pokerstars-ra (3000ft-ot), és február végére össze is jött munka mellett 1 jó kövér fizetés. Csak Sit&Go-t és Tournamentet játszok (ezek mennek)... De ez a hónap, katasztrófa. Olyan durván lemákolnak 90%-ba, hogy el se hinné senki ha nem PrintSc-elném le. PL.: nálamQQ, verseny késői szakasz(, de még nem fizet) flop:Q 10 10.
All-in megyek megadja, K10, turn 10. És folyamatosan ilyenek vannak. Azt hittem ki tudok szállni a mókuskerékből, és menni fog a poker, de így ez olyan, mintha valaki ezt nagyon nem támogatná. Gondolom van erre valami tapasztaladot... Előre is köszi..."
Tyű, annyi mindent tudnék írni a témában, amit a 3 év alatt a magam kárán megtanultam, hogy azt sem tudom hol kezdjem :D (Lehet zagyvaság is lesz belőle, de megpróbálom összeszedni a javaslataimat.)
Aki elejétől olvassa a blogomat, láthatja hogy rengeteg ilyenen vagyok túl, én nem úgy állok hozzá hogy "szerencsétlen" időszak vagy hogy állandóan lemákolnak, de láthatjátok hogy nekem is voltak nagyon nehéz időszakaim. Nevezzük ezeket downsingeknek, ahogy a szakirodalom is teszi.
Szerintem az egyik dolog ami megkülönbözteti a nyerő és vesztő játékosokat az az, hogy ki hogyan kezeli őket. Higgyétek el hogy a legnagyobb profiknak is vannak nehéz időszakaik, akár millió dolláros swingjeik. A különbség köztük és azok között akik az első ilyennél abbahagyják a pókert, na mi ? :D hogy ők nem hagyják abba. :D Tisztában van vannak a póker természetével.
A póker szerencsejáték. Legalább is nagyfokú szerepe van benne a szerencsének. Ezt el kell fogadni. Nem tudsz mindig nyerni. Van hogy hosszú ideig nem fogsz tudni nyerni. Van hogy nagyon hosszú ideig nem fogsz tudni nyerni pusztán a szerencsétlenséged miatt. Erre fel kell készülni. Nem véletlenül árad mindenhonnan hogy "legyen megfelelő bankrollod az adott limithez", stb, stb. A csapból is ezek folynak, mégis nagyon kevesen tartják be őket (akik betartják, azok a nyerő játékosok). Sokan elkövetik azt a hibát (még nagyon profi játékosok között is előfordul), hogy játszanak néhány ezer leosztást az alapján kijönnek bizonyos mutatószámok amik esetleg elég jók és kijelentik hogy ők igenis ilyen és ilyen mutatókkal fogják megverni sok időn keresztül az adott limitet/játékot, stb. (Ezt általában néhány ezer leosztás után szokták megtenni.) LOL ! A póker nem erről szól.
A póker a hosszútávról szól. Arról hogy azért nem emelünk ötös-kettessel UTG-ből, mert kurvára nem éri meg 99-szer elbukni vele mondjuk az emelés mértékét és egyszer nyerni egy nagy potot, mert még úgy is kurvára sok pénzünkbe fog kerülni ha ezt tesszük. Akik nem értik meg az az alapvető koncepciót hogy miért nem adunk meg emelést olyan szarokkal mint kis offsuit konnektorok, vagy K9-Kt szerű lapok (de sok esetben még AJ is !!) azoknak egyszerűen azt tanácsolom hogy most azonnal hagyják abba a pókert, ha nem csak szórakozásból játszanak ! Nem nekik való. Az olyan read-huszárok, akik mindig tudják hogy miért kell hármas-hatossal megadni egy emelést out of position, mert majd jól lereadelik az ellenfél ász-királyát, soha nem lesznek sikeresek.
(Ha valakinek csak kikapcsolódás a póker, nagyjából semmivel nem kell foglalkoznia, érezze jól magát és ennyi, de csak annyit költsön rá, amennyit nem esik rosszul az asztalnál hagyni.)
Bármilyen meglepő, a pókernek nincsen valami szupernagy titka amit a profi játékosok tudnak, a halak meg nem és aki azt csinálja nyerni fog, aki meg nem tudja azt a trükköt, veszíteni. A profik egyszerűen nem játszanak szar lapokkal, nem mennek bele olyan szituációkba amit nem tudnak jól kezelni, vagy nem érzik benne magukat kényelmesen. Egyszerűen jól játsszák meg a lapjaikat és sokkal kevesebbet hibáznak. Ennyi. persze hogy midnig mindent jól csináljanak, az egy marhahosszú tanulási folyamat és sokkal mélyebb mint ahogy azt sok ember hiszi. vannak koncepciók, amiket valaki soha nem fog megérteni hiába is magyarázod :D Ezért lehet pókerből mindig szépen megélni.
Kicsit elkanyarodtam a témától, de annyi mindennel összefügg hogy igazából nem is tudom mi az amiről nem kéne írnom, mert egyáltalán nem tartozik ide, szal inkább megpróbálom összefoglalni a tanácsaimat az ilyen nagyobb downswingek átvészelésére.
1. A rengeteget emlegetett közhely, de akkor sem lehet kihagyni:
Fogadd el hogy a póker szerencsejáték bizonyos szinten. nem mindig fogsz nyerni, erre készülj fel lelkileg meg mindenhogy és akkor nem fog meglepetésként érni.
2. FOLYAMATOSAN tanulj, fejlődj. A legegyszerűbb módja ha mindig átnézed az adott session/verseny hand historyjait, amint vége. Egyből látni fogod hogy elkövettél-e orbitális hibákat, vagy tényleg csak nagyon peches voltál.
3. Legyen megfelelő BANKROLLOD !!! NAGYON FONTOS ! Észrevettem magamon hogyha pl. mondjuk cash gamet az adott limithez képest ötvenszeres buy-innel játszom, egy-egy bukott all-in pot egyáltalán nem térít el a szokásos stratégiámtól, nem idegesít fel és egyáltalán nem érint bármilyen szinten. ilyenkor tudok olyan sessionöket produkálni hogy 9-10 buy-in mínuszból 10 buy-in plusz lesz a session végére ! Mert egy-egy pot elvesztése abszolút nem eget rengető dolog. Benne van a pakliban.
4. Tartsd be a helyes indulási stratégiát !!! Bár jómagam soha életemben nem tanultam meg egyetlen indulási stratégiát sem, hidd el nem ez a követendő példa ! Ne emelj UTG-ből At-el, ne adj meg egy emelést hármas-négyes offsuit lappal, emrt nem profitábilis !! Értsd meg! Ha nem érted, a póker nem neked való.
5. Mindig úgy ülj le pókerezni ha komolyan játszol hogy "ott legyél fejben". Ha a pókerasztalnál ül az ember, mindig nagyon észen kell lenni. Minden apró kis információmorzsa számít, minden egyes döntést hosszas gondolatmenet előz meg. Nyilván vannak olyanok amit az ember milliószor végiggondolt már és nem kell újra meg újra perceket időzni rajta, de általában egy asztalnál semmilyen döntés nem standard. Mindig más játékosokkal játszol, vagy változik a játékosok hozzáállása, esetleg fejlődtek, már akár 2 leosztás közben is, így újra meg újra el kell azon gondolkodni hogy most is ez-e a helyes játék.
Most esetleg azt gondolod hogy nem is a kérdésre válaszoltam. Ha így érzed, olvasd el az előző "a póker bonyolult" címkéjű postomat és megérted miért nem. remélem írtam olyat amire még nem jöttél rá magadtól vagy nem érezted eléggé a súlyát.
Én amúgy ezekben a nagyon nehéz időszakokban azt szoktam hogy egyrészt sokat panaszkodok a barátaimank :), meg elmegyek hozzájuk vidulni, másrészt nekiülök és tanulok mint a gép. Megnézek videósorozatokat, játszom, nézek videósorozatokat, olvasom, játszom, nézek videósorozatokat, ja meg nézek videókat is (vagy ezt már mondtam ? :D) szal mindig felteszem magamnak a kérdést hogy "most akkor szerencsétlen vagyok vagy hülye ?" :D de komolyan.
Úgy érzem még mindig nem írtam le mindent, dehát oldalakat lehetne írni és napokat beszélni a témáról, akkor is nehéz a végére érni. Ami sokat segít ilyenkor, tényleg a tanulás, olvasás, fórumozás (nem panaszkodás, hanem hand-elemzés, ilyenek) szerintem.
2010. március 16., kedd
Újabb találós kérdés
Milyen hibát követett el ellenfelem, illetve követett-e el hibát ? Mit kellett volna tennie ha igen ?
Mi a hand tanulsága ?
Íme a leosztás:
PokerStars Game #41245355813: Hold'em No Limit ($0.50/$1.00 USD) - 2010/03/16 16:53:36 CET [2010/03/16 11:53:36 ET]
Table 'Alkaid VI' 2-max Seat #1 is the button
Seat 1: Prom Queens ($158.25 in chips)
Seat 2: W2lkm2n ($136.35 in chips)
Prom Queens: posts small blind $0.50
W2lkm2n: posts big blind $1
*** HOLE CARDS ***
Dealt to W2lkm2n [5s Js]
Prom Queens said, "phone"
Prom Queens said, "brb"
Prom Queens: raises $2 to $3
W2lkm2n: raises $8 to $11
Prom Queens: folds
Uncalled bet ($8) returned to W2lkm2n
W2lkm2n collected $6 from pot
W2lkm2n: doesn't show hand
*** SUMMARY ***
Total pot $6 | Rake $0
Seat 1: Prom Queens (button) (small blind) folded before Flop
Seat 2: W2lkm2n (big blind) collected ($6)
(Nehogy valaki azt mondja hogy vissza kellett volna emelnie, mert J5 volt nálam! :D )
2010. március 10., szerda
Rossz ütés történet (vicces)
Első olvasatra úgy tűnhet hogy halászlét főztem, de ha jobban figyeltek, egy kotróvas kéz keveredik ki belőle.
Egy ismeretlen ellenfél hívott a puskacső alól szabályos méretű emelést, kicsit több mint száz nagyvakos halommal.
Én ezt simán megadtam egy kis zsebpárral (négyesekkel), természetesen halmazra vadásztam vele puffanás közben.
Az esés nagyon szép volt, két egyszínű kártya, egy négyessel, amivel ugye összejött a halmazom. Meg is örültem neki mint majom a farkának :D
Az eredeti emelő egy folytatásos fogadással próbálta lenyúlni a bödönt, amire én emeléssel válaszoltam, a mindenféle húzólapok miatt, meg egyszerűen azért hogy ezzel a szörnnyel a kezemben minél több sült burgonyaszirmok kerüljenek a vasedénybe.
Ez meg is történt, ugyanis ellenfelem a visszaemelésemre három fogadással válaszolt, amire én rögtön betettem mindent a fazékba, amit ő természetesen megadott.
Örültem is a mutatásnak, ő egy "szörny" döntetlen mérkőzést tudott felmutatni, így nem volt sok kimenete.
A fordulat nem segített rajta, egy űrt hozott mindkettőnk számára, viszont a folyónál ellenfelemnek áradása lett.
Hát így veszítettem el az egyik tűzvonóasztalnál lévő nagy halmomat :) határ nélküli fogdmeg játék közben.
Aki esetleg nem értené a szakkifejezéseket, itt vannak a szavak angol megfelelői :)
áradás: flush
bödön*: pot
döntetlen mérkőzés: draw
edény*: pot
esés**: flop
égetővasbuli: poker party
fazék*: pot
fogadás: bet
folytatásos fogadás: continuation bet
folyó: river
fordulat: turn
halmaz: set
halom: stack
határ nélküli fogd meg: no limit hold'em
kimenet: out
kotróvas kéz: poker hand
pucskacső: UTG (under the gun
LOL milyen vicces lenne ha UTF-nek,
azaz under the fun-nak neveznék :D)
puffanás**: flop
szörny: monster
sült burgonyaszirmok: chips
tűzvonóasztal: pokertable
űr: blank
vasedény*: pot
zsebpár: pocket pair
*, **: A csillagozott kifejezések arra utalnak hogy az adott
szakkifejezésnek több szinonímája is lehetséges.
2010. március 9., kedd
A négy legfontosabb dolog pókerben
- bet sizing
- betting patterns
- proper poker mindset
A pozícióról egy szót se írok, nagyon elcsépelt dolog, de ha kihagytam volna a felsorolásból, mindenki hülyének néz :)
Minden más ezek után jön. Az hogy mikor milyen lapokkal játtsz, mivel emelj, mvel blöffölj, szóval a játék összes technikai aspektusa szerintem eltörpül ezek mellett. Nyilván fontosak, de ezekre kell legjobban odafigyelni.
Bet sizing
(bet méretezése)
Sokan nagyon alábecsülik, de nagyon-nagyon fontos. Nem részletezném
Betting patterns
(Licitálási minták)
Szintén nagyon fontos. Negreanu mikor konkrétan megmondja valakinek a lapját, nem bűvészmutatványt mutat be, egyszerűen az ellenfele licitálási mintáin/szokásain való megfigyelése segítségével helyes következtetést von le a lapjáról.
HA valaki ezeket nem figyeli, szerintem a legkisebb limitekről nem fug tudni feljebb mászni soha.
Proper poker mindset
(A pókerhez való helyes hozzáállás, gondolkodásmód)
Erről a témáról könyveket lehetne írni, és valószínű mindenki tisztában is van a fontosságával, de az emberek egyszerűen nem akarják/nem tudják elfogadni, néha érzelmi befolyásoltság, máskor időhiány, stb miatt.
Egy profi játékosnak nagyon tisztában kell lenni olyan dolgokkal hogy mikor kell abbahagyni a játékot, mikor KELL és mikor NEM KELL játszani, hogyan tegye túl magát a póker természetéből adódó megpróbáltatásokon (NAGYON FONTOS) mint a bad beatek, a szórás elviselése (ez olykor még a legnagyobb profiknak is gondot okoz. Láttam én már Negreanut is folyamatosan "sírni" mikor" elveszített egy karkötőt egy nagyon jó limit játékos ellen, mikor annak folyton jobb lapjai voltak)
Egyszerűen nem értem !
http://www.pokerhand.org/?5252807
Mikor megadta és nézem a lapját, egyszerűen nem hittem el és csak néztem ki a fejemből, ugye nyilván pontosan ez az a lap amit el akarok dobatni, azt gondolom hogy ezzel a lappal ezt így nem lehet becallolni. Mert ha beletolom egy AQ-ba, aszondom "ennyi" de ez mi a rákom ?
Most ha valami ilyesmi volt a gondolatmenete hogy "AK, AJ-re teszem és végigcallolom ha nem jön K vagy A" eléég érdekes... Még soha nem voltam ennyire kíváncsi hogy mi az isten késztette a SNAP CALLRA riveren... Tényleg nincs konkrét elképzelésem se.
Pláne olyan előzménnyel hogy előtte két-három 3-bet potot egyszerűen check-foldoltam... Nem vágom. Tényleg.
Még az jutott eszembe hogy azt gondolhatta hogy a river pikken a blöff frekvenciám jóval nagyobb, teljesen jogosan, de nem hiszem hogy nem pikk riveren meg eldobta volna... Bár ha eldobta volna akkor még lehet is benne valami, lehet be se tolom nem pikken. Ájh, ez megmozgatta a nemlétező agytekervényeimet így reggel 7-kor :D
Ezzel most jó nagy vesztő vagyok 5/10-en összességében, szal hanyagolom mostmár TÉNYLEG. Nem csak úgy hogy "jó lenne hanyagolni" :D
2010. március 8., hétfő
2010. március 2., kedd
A pretty crazy hand
Bubble boy
olvassa a blogom, már meg is jósolhatja mi történt:-) Ugye én
voltam az egyetlen aki nem akart osztozni, így Miamiban is én lettem mindenki kis kedvence ugyebár :) és természetesen bubble boy lettem mégpedig úgy hogy AQ-val futottam egyszer KK-ba, egyszer meg AA-ba 6-handed... az utolsó két asztalon. Mondanom sem kell a sok idióta meg is tapsolt (eskü) és nem értették miért nem akarok osztozni...
Sent from my iPhone